Lokálistól a globálisig: a 3000. kollégát köszönthetjük a delaware-nél!

2021 okt. 28
  • press release

Belgiumban 2003-ban a #peopleofdelaware 124 csapattagot számlált. Azóta összesen 3000 ember dolgozik nálunk szerte a világon!  Talán lehetetlennek tűnik, hogy egy helyi vállalkozás ilyen egyenletes tempóval egy globális céggé növekedjen, de a delaware kitartóan és elkötelezetten dolgozott azért, hogy jelen legyen a nemzetközi közegben. Mindezt azért, hogy az ügyfeleinek még jobb szolgáltatást tudjon biztosítani. Így 2021 októberében, a delaware már a 3000. csapattagját üdvözölhette.

delaware 2005 óta erős jelenléttel rendelkezik Kínában, ezért nem ért minket meglepetésként, hogy a 3000. kolléga személyében Alex Wang-et üdvözölhettük köreinkben, aki a kínai delaware csapatunkhoz csatlakozott. Alex elmondása szerint számos oka volt annak, hogy a delaware-t választotta: „Először is ez egy nemzetközi cég, amely számos projekttel rendelkezik a gyógyszeriparban és magas ügyfélelégedettséget tudhat a magáénak. Ezt szem előtt tartva esett a választásom erre a cégre, mivel minden feltételemnek eleget tesz, amit egy globális cégtől elvárnék.” 

Emellett még a vállalati kultúrát említette meg, mint fő erősségét a delaware-nek„A cég rendkívül fiatalos és energikus, ugyanakkor a kollégák nagyfokú tapasztalattal rendelkeznek. Ez az egyedi párosítás teszi igazán értékessé az embereket a delaware-nél és így nem csoda, hogy ennyire megbecsülik őket, nemcsak a munkatársak, de az ügyfelek is. 

Alex a karrierje során gyűjtött tapasztalatok alapján még egy szempontból különlegesnek találja az új munkahelyét„Számomra a fő különbség, amelyben a delaware kiemelkedő, az az, hogy ötvözi a lokális és globális tevékenységeket. Nem csak professzionális megoldásokat nyújt a kínai vállalatoknak, hanem nemzetközileg kiterjedő ügyfélkörük van. 

Mégis, az erőteljes nemzetközi jelenlét, amely leginkább számít a delaware-nek annak érdekében, hogy kielégítse ügyfelei igényeit, sokkal fontosabb, mint a puszta számbéli növekedés.  

Eric Hiernaux, a delaware International ügyvezetője így nyilatkozott: Soha nem az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy elérjünk egy bizonyos létszámotennek ellenére hatalmas boldogsággal tölt el, hogy a munkavállalók továbbra is minket választanak. Egyszer azt olvastam, egy jó munkavállaló olyan, mint egy négylevelű lóhere: nehéz megtalálni, de szerencsét hoz.  Büszkén mondhatom azt, hogy nekünk 3000 van belőle.  A delaware dolgozói az alapját képezik a cégnek, ahogy a mottónk is szól: TogetherWe commitWe deliver. Nem csak lokálisan, de globálisan is.  Úgy érzem ez még csak az első fejezet volt a cég életében és kíváncsian várom a folytatást”  

csatlakozz a #peopleofdelaware közösségéhez!